Alapértelmezett színséma Nagykontrasztú színséma


KERESÉS





















Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Link küldés
.
Cikk nyomtatás

Copyright © 2003-2013. Commitment Zrt.

Link küldés
.
Cikk nyomtatás


Újjászülető épületek, rehabilitált korok - Az edelényi kastélymúzeumról


Látványos újjászületési programok idejét éljük. Országszerte zajlik a műemlék épületek rekonstrukciója. A budai Várkert Bazár rehabilitációja mellett tapasztalhatjuk, hogy a tudatos történelemszemlélet alapján újjáépítik nevezetes kastélyainkat, várainkat is. Ezek között ejtsünk szót az edelényi példáról.


A muzeális értékek bemutatása terén egyre határozottabban érvényesül az az állami szándék, hogy a műtárgyállomány jobban hozzáférhető legyen a látogatók számára, illetve a gyűjteményi mobilitás a nemzetközi követelményekhez igazodjon. Így lehetőség nyílik egy komplex múzeumfejlesztési program kidolgozására, amely arra készteti az intézményeket, hogy mérjék fel gyűjteményeiket, és minél nagyobb arányban tegyék lehetővé a hozzáférést különböző kiállítási formákban.


Különösen fontos az elhanyagolt állapotban lévő kastélyok autentikus berendezése érdekében tervezett intézkedés, mivel ez serkentőleg hathat a hazai közgyűjtemények aktív együttműködésére, így sor kerülhet a múzeumi raktárakban lévő vagy kiállításra nem került emlékanyag és műtárgyállomány hasznosítására. Az új szabályozás javulást hoz a magyar műkincsek bemutatásában, megismertetésében, így nem maradnak a raktárak mélyén az elmúlt korok emlékei, művelődési hasznuk lesz.


2014. április eleje óta a nagyközönség előtt is megnyitotta kovácsoltvas főkapuját az edelényi L’Huillier–Coburg-kastély és parkja. A XVIII. században épült, de lepusztult kastély 2,4 milliárd forintból, zömmel uniós forrásból újult meg. Az 1716 és 1730 között épült barokk kastély a Bódva holtága és a szabályozás során készült új medre által alkotott szigeten áll. Építtetője L’Huillier János Ferenc volt, aki katonaként részt vett a török elleni csatákban, ott volt Buda visszafoglalásánál, és vitézségéért bárói címet kapott. Az építkezés befejezését követően a báró elhunyt, a díszítőmunkákat már özvegye, Santa Croce Mária Magdolna készíttette.


A látogatókat egy háromdimenziós kisfilmmel fogadják, kiragadva a történelmi egymásra torlódásokból ezt a jelentős időszakot, amely egy Lieb Ferenc nevű felvidéki vándorfestő edelényi napjait idézi fel. Képről képre bontakozik ki az általa festett hat szoba története és jelentése. A képek az ókor, a középkor és az újkor hite szerinti világot jelenítik meg. A mennyezeten mitológiai alakokat, rokokó zsánerképeket, különféle erényekre utaló emblémákat és egyedi aranyozású virágmintákat láthatunk.


Az épületet egykor francia jellegű barokk kert vette körül. Erről és a kastély XVIII. századi megjelenéséről tervek, alaprajzok és homlokzatrajzok maradtak fenn. Gróf galánthai Esterházy István ugyanis 1763–1764 között Franz Anton Dvorzaczky közreműködésével jelentős átalakításokat végeztetett a kastélyon, az emeleten reprezentatív helyiségeket alakítottak ki.


Az építtető Jean-François L’Huillier unokája, Ludmilla és az ő második férje, Esterházy István gróf idején végezték a legjelentősebb, máig fennmaradt átalakításokat a kastélyon és környezetében, ez volt a kastély fénykora. A házaspár a Felső-Magyarországon foglalkoztatott vándorfestőt, az iglói Lieb Ferencet bízta meg hat szoba kifestésével. A legnagyobb összefüggő magyarországi rokokó falképek 1770-ben készültek el. Forgách Ludmilla 1775-ben ért a legmagasabbra a társadalmi ranglétrán, amikor Mária Terézia felvette őt a Csillagkereszt Rendbe, aminek feltétele a nemesi származás és a jótékonykodás volt. A kiállítás egy elképzelt rádióriporttal emlékezik meg az eseményről.


Ludmilla halála után fiára, a Kis Ferus néven emlegetett Dessewffy Ferencre szállt a birtok, akinek a nevéhez már nem fűződött egyetlen jelentősebb átalakítás sem a kastélyegyüttesen, de annál fontosabb szerepet játszott a gazdálkodás terén. Miután 1820. február 14-én örökösök nélkül hunyt el, bekövetkezett mindaz, amit az ősei a XVIII. században mindvégig megpróbáltak megelőzni: a birtok és a kastély visszaszármazott a királyi kamarára.


A német Szász–Coburg–Gotha hercegi családból származó Ferdinánd herceg, császári királyi altábornagy 1831-ben megvásárolta és hitbizománnyá alakította az edelényi uradalmat. A Coburgok Magyarországon, Felvidéken, hontszentantali kastélyukban éltek, az edelényi birtokot pedig inkább csak gazdasági megfontolásból szerezték meg. E tekintetben fellendülést hoztak a település életében, mivel 1845 előtt itt alapították meg az ország első cukorgyárát, birtokaikon pedig magas színvonalú mezőgazdasági tevékenységet folytattak. A kastély földszintjének egy részét már 1861-ben bérbe adták a járásbíróság céljaira. Az épület időközben lassú pusztulásnak indult, mivel lényegében már 1820-tól nem használták főúri rezidenciának.


1909-re az épület már olyan állapotba került, hogy elodázhatatlanná vált egy felújítás, amit Ray Rezső Vilmos tervei alapján 1910 és 1913 között végeztek el. A kastélyra a kornak megfelelő, a barokkot utánzó, úgynevezett neobarokk kiegészítések kerültek, a középrész fölé pedig egy magas manzárdtetőt emeltek. Ekkor építették a lebontott, barokk kori gazdasági épületek alapjaira a ma is látható, íves patkószárnyakat a két, emeletes pavilonnal. A kastély főlépcsőházát is ekkor alakították át a mai formájára. A Coburgok 1912-ben a Bódvavölgyi Bányatársaságnak bérbe adták a kastély egyes részeit, többek között a kápolnát is. A bányatársaság ez utóbbit 1921-ben önhatalmúlag megszüntette: födémmel kettéosztotta és a helyén szükséglakásokat alakított ki.


Közel százévnyi Coburg-birtoklás után, 1928-ban a kastély végleg a magyar állam tulajdonába került: az épületegyüttest ekkor az Igazságügyi Minisztérium vásárolta meg.


Az állami tulajdonlás időszakában szintén Ray Rezsővel készíttették el a további módosítások terveit. A szükséges állagjavítások után főleg a nyugati oldalon kezdtek átalakításokba, ahol lebontottak egy barokk csigalépcsőt, megszüntették a homlokzatból kiugró, barokk kori, emeletes illemhelyeket és kialakítottak egy új lépcsőházat. A földszinten börtönhelyiségeket hoztak létre, valamint szolgálati lakásokat a fegyőrök számára. A kocsiáthajtóból nyíló részt a XVIII. századi konyhával együtt a járásbíró lakása foglalta el, míg átellenben az adóhivatal helyiségei, illetve a portásfülke kapott helyet. A kastélyból a legnagyobb részt a járásbíróság kapta. A festett szobákban alakították ki a járásbírósági elnök lakását, amit a kápolna helyén további lakások követtek, ám ezeket már a korábbi kápolnatérbe épített falépcsőn lehetett megközelíteni. A patkószárnyakba kamrákat, garázsokat és egyéb gazdasági helyiségeket zsúfoltak be. A pavilonokban az edelényi csendőrlaktanyát, valamint a város országgyűlési képviselőjének a lakását alakították ki.


A második világháború pusztítása nem kímélte az edelényi kastélyt sem, 1945-ben egy időre a szovjet parancsnokság költözött az épületbe. A helyreállítási munkák során számos cirill betűs feliratot találtak mind a földszinten, mind pedig a kastély dísztermében. A háború után a település megszerezte a sziget kastély mögötti részét, ahol sportpályákat építettek.


A pénzhiányhoz sajnos a „múltat végképp eltörölni” ideológiája is társult, ami nem az értékek megmentését eredményezte, hanem kényszerhasznosításokhoz vezetett. Megtörtént, hogy egyes, falképekkel díszített helyiségekben tyúkokat tartottak, az elektromos vezetékek helyét pedig több helyen közvetlenül a falképekbe vésték bele. 1965-ben lebontották a század elején készült manzárdtetőt és leszedték a kastélyról a neobarokk kiegészítéseket is. Ekkor már történtek ugyan kisebb-nagyobb állagmegóvási munkák, de ezek az épület romlását nem sokban akadályozták.


Az 1980-as évek közepére az épületben lévő hivatalokat kiköltöztették, a lakásokat megszüntették, az üresen álló épület pusztulása pedig drámaian felgyorsult. Az értékes falképekben a XX. századi rongálások után az állandó, súlyos beázások okozták a legnagyobb károkat, különösen azt követően, hogy az eresz, a párkányok és a tető végképp tönkrement. Így semmisült meg a falképek egy része, a díszterem boltozatát pedig a fagy feszítette szét.


A rekonstrukciónak köszönhetően – visszaállítva a kastély környezetének sziget jellegét – ismét lenyűgöző látványt nyújt Magyarország hetedik legnagyobb kastélya helyreállított homlokzatával, rekonstruált falszíneivel, páratlan rokokó falképeivel, az 1910-ben elhelyezett kovácsoltvas főkapu pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város szimbóluma.


Edelény az ország és az unió egyik leghátrányosabb térsége, amelynek szüksége van egy emblematikus épületre a felzárkózáshoz, felemelkedéshez. A kastély nem lehet csupán turisztikai látványosság, a cél, hogy a környezetében élők mindennapjainak részévé váljon.


A Lieb Ferenc vándorfestő által 1770-ben készített páratlan falképek helyreállításán 12 restaurátor dolgozott több mint másfél évig. A mintegy ezer négyzetméternyi falfelület az edelényi Kastélybarátok Köre által összegyűjtött archív fényképek segítségével nyerte vissza régi pompáját. Ezek a fotók segítették a szakembereket a kandallók, valamint a XVIII–XIX. századi kályhák restaurálásában is. Építészeti szempontból a XX. század elején szétvert kastélykápolna jelentette a legnagyobb kihívást, ám az aprólékos kutatómunkának köszönhetően sikerült újjávarázsolni a korábban több ütemben lepusztított épületet.


Az építkezés és a felújítás fizikai részével párhuzamosan a Forster Központ munkatársai megkezdték a „szellemi építkezést”. Kutatási programot indítottak, amelynek célja a kastély történetének feltárása és művészettörténeti értékelése, valamint a XVIII. századi edelényi hétköznapok kutatása volt. Az épület legkorábbi elemei is beépülnek a múlt bemutatásába. 2013 őszén emellett egy múzeumpedagógiai program is beindult az épületben, hogy a fiatalabb generáció minél élményszerűbben találkozzon a barokk korral kapcsolatos tudásanyaggal.


Igazi kulturális élelmiszer az ilyen kiállítás, minden érzékszervünkre hat és táplál. A ház helyiségei változatosak. Korok egymásra épülése során végiggondolhatjuk múltunkat. Segítenek a kibeszéletlen történelem megismerésében, tudományos magyarázatában. Bemutatják írók, festők, nagyurak észleléseit. Igazi élményt adnak. Talán még azt érdemes megemlíteni, hogy itt nem érvényes az a helyenként előforduló kellemetlenség, hogy múzeumainkat járva, olyan tárlatvezetőre, múzeumi dolgozóra akadunk, aki kevésbé tájékozott. Itt felkészült idegenvezetők szolgálnak tudományos magyarázatokkal.


Novák Imre



Link küldés
.
Cikk nyomtatás