Alapértelmezett színséma Nagykontrasztú színséma


KERESÉS





















Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Link küldés
.
Cikk nyomtatás

Copyright © 2003-2013. Commitment Zrt.

Link küldés
.
Cikk nyomtatás


Nyelv(zűr)zavar


Nyelvoktatási stratégia kérdőjelekkel

A köz- és felsőoktatásban két, a szakiskolákban egy idegen nyelv elsajátítását szeretné biztosítani az oktatási kormányzat egy nemrégiben nyilvánosságra került stratégia szerint. A magyarországi idegennyelv-oktatás fejlesztésének koncepciója az általános iskolától a diplomáig címet viselő dokumentum éles vitát váltott ki – mert bár a célkitűzés összhangban van az Európai Unió nyelvtanítási politikájával, a tanítandó idegen nyelvek javasolt sorrendje (az angolnyelv-tudás elsődlegességének megkérdőjelezése), a tanítás ütemezése és módja nem tűnik sem célszerűnek, sem megvalósíthatónak, miközben működő programokat számolna fel a minisztérium.


A magyarok 42%-a beszél valamilyen idegen nyelvet. Ez lényeges előrelépést jelent az 1990-es 9%-hoz vagy a tíz évvel későbbi 15%-hoz képest, ugyanakkor ennek az adatnak a hitelességét sokan kételkedve kezelik, annak ellenére, hogy a magyarok állítólag óvatosabban fogalmaznak nyelvtudásukról, mint más országok polgárai. Egyértelmű, hogy ilyen szintű nyelvismerettel Magyarország, a magyar polgárok hátrányban vannak mind a gazdasági, mind a munkavállalási és tanulási lehetőségek kihasználása terén. Nem is lehetne időszerűbb egy nyelvoktatási stratégia megfogalmazása, s természetes, ha egy ilyen dokumentum éles szakmai vitát vált ki, annak eredményeként formálódik.


A NEFMI által jegyzett nyelvstratégia nem pártolja az óvodai nyelvoktatás megerősítését, s ebben követi az európai országok többségének gyakorlatát (egyedül Spanyolországban van tanrendben a kötelező óvodai nyelvoktatás, további hat országban pedig nem kötelező „tantárgyként” szerepel ez az ismeretterület, jelzik a szerzők). Bár a korai életkorban való nyelvtanulás eredményes, mivel a természetes nyelvelsajátítás folyamatára épít, s jó hatással van a nyelvi kompetenciák erősödésére, a dokumentum szerint a képzés általános bevezetéséhez hiányoznak a feltételek: az óvónők nem rendelkeznek a szükséges nyelvtudással, az óvodai nyelvoktatás sok esetben nem folytatódhat az általános iskola alsó tagozatán, s ezen akadályok elhárításának komoly pénzügyi vonzata lenne. Másrészt – állítják az anyag készítői – a nyelvi fejlődés ebben az életkorban amúgy is lassú, az eredmény nem lenne arányban a ráfordításokkal.


A Nemzeti alaptanterv szerint a nyelvtanítás az általános iskola negyedik évfolyamától kötelező, s stratégiai készítői amellett foglalnak állást, hogy főszabályként továbbra is ebben az életkorban kezdődjék az első idegen nyelv oktatása: kis létszámú, maximum 15 fős csoportokban, heti 4-6 órában. A javaslat szerint a második idegen nyelv oktatásának is meg kell kezdődnie az általános iskolában, mégpedig a hetedik évfolyamon, heti három órában. Igaz, ez nem lenne kötelező a diákok számára, csak az iskoláknak kellene biztosítani a lehetőséget. A dolog kivitelezése így meglehetősen nehézkesnek bizonyulhat, mert kockázatos egy esetlegesen ki nem használt kapacitáskiépítés, éppúgy, mint ahogyan vitát válthat ki, hogy ez lekötheti az iskolák által szabadon felhasználható időkeretet is. Mindez tehát azt jelenti, hogy a kerettantervekben szereplő óraszámokat jelentősen növelni kell, vagy a többi tantárgy rovására, vagy a diákok kötelező óraszámának emelése árán. Előbbi nyilván komoly feszültségekhez és érdeksérelmekhez vezetne a tantestületeken belül, utóbbi megoldás esetében ez elkerülhető lenne, de komoly költségvetési vonzata lenne.


A sajtóban zajló vita az első idegen nyelv megválasztására tett javaslat kapcsán alakult ki. A koncepció készítői ugyanis azt tartanák szerencsésnek, ha az nem az angol, hanem a német vagy valamelyik újlatin nyelv lenne. Didaktikai okokra hivatkoznak, ám a háttérben felsejlik a ritkábban oktatott nyelveket tanítók lobbija is. Önmagában vitatható az is, hogy az angol nyelv tanulása valóban olyan könnyű lenne, hogy az azt „a hamis tévképzetet kelthetik a tanulókban, hogy idegen nyelvet ilyen egyszerű tanulni”. Ha ez igaz lenne, jó eséllyel lényegesen többen rendelkeznének ezzel a tudással, ami ma már a munkaerőpiacon sem előnyként, hanem alapelvárásként jelenik meg. Nem sok alapja van annak a feltételezésnek, hogy a sikeres nyelvtanulás elvenné a kedvet egy második idegen nyelv elsajátításától. Az már sokkal inkább reális felvetés, hogy a jó angolnyelv-tudás a legtöbb esetben valóban elégséges a boldoguláshoz, s csökken a motiváció egy másik, szűkebb körben használható, s esetleg nehezebben elsajátítható nyelv tanulására.

Másrészről látni kell azt is, hogy egy esetleges váltáshoz egyszerűen nem állnak rendelkezésre a feltétek. Az általános iskolákban lényegében csak mutatóban találhatunk francia-, olasz-, spanyol- vagy latintanárokat, de nem sokkal jobb a középiskolai helyzet sem. Aligha képzelhető el, hogy 2 főállású latintanárral vagy a 6 spanyol, 19 olasz esetleg 46 francia általános iskolai nyelvtanárral ilyen áttörés megvalósítható, azaz csak évtizedes távlatban lehetne érdemben változtatni. A német nyelv esetében valamivel kedvezőbb a tanárhelyzet, de az ő számuk is alig több mint fele az angol tanárokénak.

 

Teljes munkaidejű munkaviszony keretében, pedagógus munkakörben alkalmazott nyelvtanárok száma intézménytípusonként


 


angol


német


francia


olasz


spanyol


orosz


latin


általános iskola


4690


2715


46


19


6


25


2


középiskola


5483


3711


554


294


179


200


175


 

Forrás: A magyarországi idegennyelv-oktatás fejlesztésének koncepciója az általános iskolától a diplomáig

 

Külön cikk és élcelődés témája lehetne azon eszközök várható hatékonyságának elemzése, amelyekkel a tárca azokat az iskolákat támogatná, amelyek nem az angol nyelvet választják első tanítandó idegen nyelvként. Maradjunk azonban jó szándékúak, s egyszerűen csak jelezzük: naivitás azt gondolni, hogy jelentősen megmozgatja majd az iskolák és a szülők fantáziáját a Nyelvi Sokszínűségért Díj elnyerésének lehetősége, mint ahogy a tájékoztató füzetek kiadása és a tankönyvválaszték növelése sem kecsegtet túl sok sikerrel. Már kis előrelépéshez is nagyon komoly anyagi ösztönzőkre és szakmai támogatásra lenne szükség.


Annak fényében, hogy az általános iskolai nyelvoktatás nem éppen sikertörténet Magyarországon, meghökkentő, hogy a szaktárca a kevés számú két tanítási nyelvű általános iskola kiegészítő támogatásának megszüntetését tervezi. 68 iskolában alig több mint 13 ezer diák tanul ebben a formában, s az e célra fordított kiegészítő támogatás mindössze 841 millió forint évente. Ezt az összeget ugyanis inkább a 4. osztálytól jelentkező magasabb óraszámok fedezésére, illetve a 2 idegen nyelv (amúgy nem kötelező) 7. osztálytól való bevezetésére fordítanák. Eltekintve attól, hogy az ötlet kiagyalói elfelejtik bemutatni (vizsgálni is?) a két tanítási nyelvű általános iskolai oktatás eredményeit (például azt, hogy a nyelvvizsgázók vagy a később emelt szinten érettségizők között milyen arányban szerepelnek ilyen program szerint végzett diákok), könnyen kiszámítható, hogy az így felszabaduló forrás a fejleszteni kívánt évfolyamokon mindössze 2000-3000 forint többlettámogatást jelenthet tanulónként, ami aligha hoz forradalmi változást, a jelenleg futó programok folytatását ellenben nyilvánvalóan ellehetetleníti az elvonás.


A középiskolai nyelvoktatás hatékonyságával is gond van. A tanulók kétharmada – az általános iskolai nyelvoktatás elégtelen színvonala miatt – lényegében újrakezdi a nyelvtanulást. Az óraszámok alacsonyak, s a hatékonyság sem megfelelő, amit jól jelez, hogy a normál tantervű osztályokba járó diákoknak gimnáziumokban kevesebb mint 8%-a, szakközépiskolákban pedig mindössze 1%-a tesz emelt szintű nyelvi érettségit tanulmányai végén.

 

A heti nyelvi órák száma a 9. évfolyamon programtípusonként az első és a második nyelv esetében (százalék) [1]


 


Első idegen nyelv


Második idegen nyelv


Óraszám


Gimná-
zium


Szakközép-
iskola


Szak-
iskola


Gimná-
zium


Szakközép-
iskola


Szak-
iskola


1-2


0,4


0,9


10,3


8,7


32,1


11,2


3


30,8


32,0


75,6


78,1


45,2


72,0


4


26,6


44,0


10,2


9,8


14,1


10,6


5


24,1


14,0


2,9


2,6


5,4


2,3


6-7


11,6


5,3


0,5


0,5


1,8


1,8


8-9


2,3


0,2


0,1


0,1


0,2


0,5


10 és több


4,2


3,6


0,4


0,2


1,2


1,6


Együtt


100,0


100,0


100,0


100,0


100,0


100,0


 

Forrás: A magyarországi idegennyelv-oktatás fejlesztésének koncepciója az általános iskolától a diplomáig

 

Jelentősen kedvezőbb a kép azok körében, akik nyelvi előkészítő évvel (NYEK) kezdődő középiskolába járnak: a programban tanuló gimnazisták 22%-a, míg a szakközépiskolások közel 15%-a tesz emelt szintű érettségi vizsgát. Ez az eredmény kétségtelenül elmarad az eredeti célkitűzéstől, de a programot felszámolni kívánó minisztériumi vezetőknek érdemes lenne eltűnődniük azon, hogy ezek az arányok a gimnáziumok esetében még így is háromszor, a szakközépiskolák esetében pedig tizenötször kedvezőbbek, mint a normál tanterv szerint haladó diákok esetében.


Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ezek az adatok csak a nyelvvizsgával rendelkezők számával együtt lennének igazán értelmezhetők, ezt azonban a közoktatási statisztika nem követi nyomon, „mert a nyelvvizsga nem számít hivatalos mérési eszköznek a közoktatásban”. Hogy a minisztérium ezeket az adatokat az akkreditált nyelvvizsgaközpontokból miért nem kérte, kéri be, rejtély. Mint ahogyan az is, miért feltételezik azt a tárca vezetői, hogy egy képzés eredményességéről egy négy évvel későbbi időpontban lezajló vizsga eredményei alapján formálnak véleményt. A nyelvi előkészítő program sikerességét vagy sikertelenségét egyszerűbb lenne lemérni egy, az előkészítő év elején, illetve a végén lebonyolított felméréssel. Igaz, ez azzal a kockázattal járna, hogy kiderülne: a programmal kapcsolatos vélekedés nem állja meg a helyét, s nem megszüntetése, hanem szigorúbb ellenőrzése, megerősítése szolgálná inkább a nyelvtudással rendelkezők számának bővülését.


A NYEK-et védők szerint a programmal a mostani vezetésnek az a legnagyobb baja, hogy nem ők találták ki. Hiába hivatkozik ugyanis a tárca arra, hogy a programra fordított 3,8 milliárd forint jobban is hasznosítható, az igazság megint csak az, hogy a támogatás szétporlasztásának következményeként az az egy tanulóra jutó összeg nem elegendő arra, hogy érdemi változást eredményezzen. Sokan inkább ezért azt vetik fel, hogy a tárca vezetőinek egyszerűen hazahúz a szívük, és ezt a forrást a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban a harmadik, illetve a negyedik idegen nyelv oktatásának költségeire csoportosítanák át. A koncepcióban szerepel ugyan a szakiskolai nyelvoktatás megerősítése is, ennek lehetőségei ugyanakkor rendkívül korlátozottak. A duális képzésre történő átállás után ugyanis minimálisra csökken a közismereti tudás átadására fordítható időkeret, így abba vagy nem fér majd bele a heti legalább három nyelvóra, vagy nem tanítanak majd lényegében semmilyen más közismereti, illetve szakmai tárgyat.


Szemben az általános iskolai két tanítási nyelvű oktatással – úgy tűnik – az ilyen profilú középiskolák túlélik majd a reformot. Igaz, a koncepció készítői ezek eredményein is fanyalognak, hiszen szerintük célszerű lenne a programok felülvizsgálata, mert „az emelt normatíva sok iskolát ösztönöz ilyen tagozat indítására, a színvonal azonban nem mindig garantált”, ezért kiszűrnék „a normatív támogatás érdekében indított, minőségi szempontból nem megfelelő tagozatokat”. Ez nem lesz egyszerű: az anyagban másutt ugyanis arról olvashatunk, hogy az ilyen tantervű iskolákba járók több mint 90%-a tesz jeles eredménnyel emelt szintű nyelvi érettségit, és háromnegyedük 100%-os eredménnyel teszi le a vizsgát.


A közoktatás nyelvoktatási problémáinak következményei a felsőoktatásban is megjelennek, tömegessé vált, hogy a végzett egyetemisták, főiskolások nem vehetik át diplomájukat, mert nem rendelkeznek nyelvvizsgával. A nappali tagozatos hallgatók 23%-a, míg a részidős és távoktatásban résztvevők 36%-a nem rendelkezik a szükséges nyelvtudással.


A stratégia készítői a problémát sajátosan kezelnék. Először is már a felsőoktatásba történő belépés feltételeként előírnák a nyelvvizsga meglétét. Ezzel kétségtelenül el lehetne érni, hogy a diploma kiadása a nyelvvizsga hiánya miatt ne hiúsuljon meg. A probléma lényegére azonban ez nem jelent megoldást, legfeljebb jóval kevesebben tudnának belépni az egyetemekre, főiskolákra. Ezzel egyidejűleg a felsőoktatásban – feladatfinanszírozással – kötelezővé tennék a szaknyelvi képzést, s visszaállítanák a kötelező nyelvi záróvizsgát. Az ötlet jó, azonban kérdéses: ha a felsőoktatási intézmények ma egy „normál” nyelvvizsga megszerzésére való felkészülés lehetőségét sem képesek biztosítani, miként tudják majd támogatni a szaknyelvi vizsga megszerzését?


Összességében elmondható: A magyarországi idegennyelv-oktatás fejlesztésének koncepciója az általános iskolától a diplomáig címet viselő dokumentum összeállítói egy viszonylag korrekt helyzetelemzésből kiindulva meglehetősen életidegen, de ami ennél is nagyobb gond, sok esetben megvalósíthatatlan, illetve komoly kockázatokat rejtő javaslatokat fogalmaztak meg. Magyarországon ma nem az a probléma, hogy mi legyen a megtanulandó nyelvek sorrendje, nem az a gond, hogy a megszerzett angol nyelvvizsga után a diákok nem akarnak még egy idegen nyelvet megtanulni, vagy ha mégis, akkor ez nehézséget okoz számukra. A feladat annak elérése lenne, hogy az oktatásból kilépők legalább egy idegen nyelvet megfelelő szinten legyenek képesek használni. S nem lehet kérdés az sem, hogy ez a nyelv többségében az angol, kisebb részben a német kell hogy legyen. Erre kell koncentrálni a személyi és finanszírozási erőforrásokat, a már futó programokat pedig nem felszámolni, hanem ellenőrizni és megerősíteni lenne célszerű.

 

Az első és második nyelvet tanuló 9. évfolyamos diákok megoszlása programonként a nyelvtanulás szintje szerint (százalék)[2]


Nyelvtanulási szint


Gimnázium


Szakközép-
iskola


Szakiskola


Átlag


Első nyelv


Teljesen kezdő


10,9


20,3


33,7


19,9


Alapszintű


31,4


57,0


60,2


48,5


Középszintű


46,6


20,0


5,6


26,4


Magas szintű


11,1


2,7


0,5


5,2


Második nyelv


Teljesen kezdő


71,2


71,4


54,4


71,0


Alapszintű


20,6


20,1


34,6


20,8


Középszintű


7,0


7,3


8,1


7,0


Magas szintű


1,2


1,2


2,9


1,2


 

Forrás: Imre Anna: Nyelvoktatás, nyelvtanulás, nyelvtudás a középfokú oktatásban, OFI, 2008.

 

[1] Táblázat forrása: Imre Anna: Nyelvoktatás, nyelvtanulás, nyelvtudás a középfokú oktatásban, OFI, 2008.

[2] Táblázat forrása: Imre Anna: Nyelvoktatás, nyelvtanulás, nyelvtudás a középfokú oktatásban, OFI, 2008.



Link küldés
.
Cikk nyomtatás