Alapértelmezett színséma Nagykontrasztú színséma


KERESÉS





















Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Link küldés
.
Cikk nyomtatás

Copyright © 2003-2013. Commitment Zrt.

Link küldés
.
Cikk nyomtatás


A kortárs irodalmat szeretik a gyerekek


Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabétaként kerül ki az általános iskolából, ugyanakkor egyre több gyermekirodalmi kötet fogy a boltokból és a könyvtárakból. Igaz, nem a kötelezően előírt klasszikusok, hanem a tantervkészítők által száműzött kortárs művek. Hogy lehetne elérni, hogy minél több gyerek megszeresse az olvasást?


ID-10086627Egyenesen divatos azt hangoztatni, hogy az iskola, az olvasás egyre kevésbé fontos, mert a gyerekek egymástól úgyis mindent megtanulnak, megtanulják a digitáliát, ami a jövő maga – mondja Nagy Attila olvasásszociológus. Ez természetesen nem állja meg a helyét, hiszen a mindennapokban és a digitália világában is az információ szövegben jelenik meg. Ezért Nagy szerint ma is „élet-halál kérdése, hogy mindenki jól megtanuljon írni-olvasni”. A hetvenes években, amikor elterjedt a tévé, készült egy felmérés, amelyik azt mutatta, hogy a nem tévéző és a sokat tévéző gyerek ugyanolyan rosszul olvas. Jobban olvasnak viszont azok, akik bár néznek tévét, de válogatnak a műsorok között és nem nézik sokat. Náluk gyarapodás, szókincsfejlődés van. Ez igaz a számítógépre is – magyarázza Nagy Attila.


Nem mellesleg egy ország GDP-je pozitív korrelációt mutat polgárai szövegértési kompetenciáival, ezt a PISA-vizsgálatok egyértelműen be is bizonyították. Sőt a PISA-adatok alapján készültek olyan modellszámítások is, amelyek fehéren-feketén kimutatták, hogy az alkalmazható tudás növelése szinte sokkoló mértékű gazdasági növekedést eredményezne. A 2009-es mérés szerint egyébként mindhárom vizsgált területen, így olvasás-szövegértésből is nagyjából az OECD-átlag körül teljesítenek a magyar 15 évesek. Ugyanakkor arra is újra felhívta a figyelmet, hogy minden negyedik-ötödik diák úgy hagyja el az általános iskolát, hogy nem érti, amit olvas, azaz funkcionális analfabéta. Látszott egy kis javulás e téren, de ezt az Országos Kompetenciamérés nem erősítette meg (lásd: Balázsi Ildikó: A tanulók szövegértési és matematikai teljesítménye változatlan – Új Katedra, 2012. május–júniusi szám). Mellesleg ennél a felnőttek eredményei még aggasztóbbak. Az 1996-ban végzett Felnőtt Írásbeliség Vizsgálatban ugyanis az akkor 16–65 (ma 32–81) évesek olvasási teljesítménye a vizsgált 16 ország legrosszabbja volt. Azaz, csak mítosz „a régi jó iskola”, amikor mindenki kiválóan megtanult írni-olvasni. A funkcionális analfabéta magyar felnőttek aránya több mint 30 százalék volt 1996-ban, s hacsak nem tanultak meg azóta olvasni, ez mind a mai napig így van a 30-on felülieknél.


Lépni sem lehet a gyermekkönyvtárakban
A sok aggasztó adat mellett létezik „egy másik világ”, amelyik sokkal optimistább képet mutat a gyerekek és a könyvek kapcsolatáról. A könyvpiaci adatok például arról tanúskodnak, hogy miközben a könyvforgalom vészesen csökken, a gyermek- és ifjúsági könyvek forgalma szédületes emelkedést mutat: 2010-ről 2011-re például közel 15 százalékkal nőtt. Tegyük hozzá, egyre többen vannak, akiknek a szülei nem tehetik meg, hogy könyvet vásároljanak, ez a – Ságvári Bence ifjúságszociológus által „elveszett nemzedéknek” hívott s arányaiban a teljes populáció 15 százalékát kitevő – réteg nyilván nem befolyásolja a könyvpiaci bővülést. Hasonló trendről számolnak be a gyermekkönyvtárosok is. Budavári Klára, a Magyar Könyvtáros Egyesület Gyermekkönyvtáros Szekciójának alelnöke például úgy nyilatkozott, hogy a szünidőben lépni sem lehetett a könyvtárban. „A könyvtárosok rengeteget olvasnak, minden gyerekkönyvet ismernek. A szülő bemegy a kisfiával, kislányával, tanácsot kér, elmondja, milyen érdeklődési köre van a gyereknek, a könyvtáros pedig ajánl. Nyilván ha Petike 7 éves, és imádja a repülőket, akkor nehéz neki Gárdonyit ajánlani.” Azt mindenestre határozottan leszögezte, hogy a mai kötelező olvasmányoktól a gyerekek szenvednek, azok nyelvezete, története távol áll tőlük. A szülők úgy szoktak fogalmazni egy-egy nehézkesen elolvastatott kötelező után, hogy „no, itt vágták el a gyerek olvasási kedvét”. Hallott olyan esetről is, hogy egy Jókai-regényhez vett a család egy külön füzetet, amit szótárnak használtak: kijegyzetelték a szavakat, amit a gyerek nem ismert, nem értett. Hogy szeretné meg így a gyerek Jókait és az olvasást?


A gyerekek a tankönyvekben, tantervekben, kötelező listákon szereplő kötetetek helyett a kortárs szerzőket keresik. A Rosszcsont Petit, az Olvasó Leót, az Olvasó Kalózt, Berg Juditot, Bosnyák Viktóriát és másokat. Színvonalas kortárs gyerekirodalomban szerencsére nagyon jól állunk.


Kortárs művek a népszerűségi listákon
A gyermekkönyvesboltok népszerűségi listáját is ezek vezetik. Persze ez a népszerűség sok mindenen múlik, nem könnyű elválasztani a sikeres marketing termékeit a valódi kedvencektől. Gyakran előfordul, hogy felkapnak egy könyvet, de az hamar le is cseng. Azért érdemes megnézni, milyen kötetek kelendőek. A Pagonyban Bartos Erika, Marék Veronika, Berg Judit könyveit, a Két Egér könyvesboltban nagyjából ugyanezeket és a Friss tinta című versantológiát keresik leginkább mostanában. Vörös Júlia, a Két Egér vezetője szerint vannak a klasszikusokon túl a frissebb, de örökzöldnek bizonyuló kötetek, mint például a finn Tatu és Patu-könyvek, Thimothée de Fombelle Vangója, Berg Judit és Agócs Írisz Maszat-könyvei, Berg Judit Rumini sorozata, a már említett, a Pagony és a Csimota által közösen kiadott, mostanáig egyedülálló Friss tinta. Stabilan tartják magukat a Scolar kiadó képes ismeretterjesztő könyvei, pláne azok, amelyeknek sok kihajtogatható ablakuk van. Akadnak könyvek, amelyek nem aratnak olyan széles körben sikert, mint az előbb említettek, de folyamatosan keresik őket: például a Pettson és a Findusz sorozat, a Mazsola és Tádé-könyvek, a Claude-sorozat. Léteznek olyanok is, amelyekre külön fel kell hívni a figyelmet, de amint megismerik az olvasók, megkedvelik. Ilyenek többek között Máté Angi könyvei, Kasza Julianna Áprilisa, Tom Schamp Ottó a városban lapozója, a holland klasszikus Szutyoksári, a Pötty könyv a Vivandrától, a Sári és Nemszemétke, a nagy kamaszok számára választott Semmi című Teller-könyv vagy a Bolyongások Budapesten. De idetartozik (és az olvasás megszerettetésében nem elhanyagolható szegmens) néhány képregény, például a Tintin kalandjai, a Lucky Luke. Vörös Júlia szerint feltétlenül fontos egy gyerekkönyvben a hitelesség, a természetesség, a szépség, a valódi humor és a valódi kérdések, ezek teszik kíváncsivá, lelkessé a gyerekeket. De az is lehet, hogy a fiatal olvasót egy egészen egyszerű történet vagy karakter ragadja meg, pusztán azért, mert az a történet „valami”, az a karakter „valaki”; jelentősége lehet bárminek, amivel találkozunk, ezeket a vonzalmakat sokszor meg sem lehet intellektuálisan magyarázni. Ez egyébként felnőttkorunkban is hasonlóképpen működik.


Az oktatási rendszerben pedig szerinte az volna az ideális állapot, ha a tanárnak lehetősége volna úgy tanítani, hogy mindig azt a könyvet vegye elő egy osztályban, amelyikről úgy gondolja, hogy az épp a legalkalmasabb az adott közösség számára (erre egyébként számos jó példa van, lásd például az alábbi, tanítók által ajánlott nyári könyvlistát), tehát, ha nem a kényszerűség, hanem a belső indíttatás vezethetné őt a munkájában. Hogy ebben az elképzelt szabadságban mekkora szerepe van a kortárs irodalomnak, azt dönthesse el maga a tanár: azt a könyvet vigye be az osztályba, amivel érdemben tud dolgozni, de az is igaz, hogy az irodalomnak nem feltétlenül tesz jót, ha tananyag lesz belőle – véli. Az új NAT, Vörös Júlia szerint, eddig elképzelhetetlen merev irodalomképet ír le, s ennek egy tünete (vagy következménye), hogy ebbe az amúgy kedvelt kortárs gyerekirodalom nem fér bele.


Klasszikusokat ír elő a NAT
A most kifutó Nemzeti alaptanterv nem nagyon határozta meg, pontosan melyik szerző melyik könyvét kell a gyermekek kezébe adni, mert csak kompetenciákat írt le. A konkretizálás a kerettantervekre és az iskolák helyi tantervére hárult. (Ennek ellenére sehol nem fordult elő, hogy János vitéz vagy a Toldi kimaradt volna, mint azt sokan állítják.) Az új NAT-ot ezzel szemben feltöltötték konkrét tartalmakkal. Nagyon bőséges (túl bőséges) műveltséganyagot ad, s e mellett van néhány megengedőbb kitétel. Ez az irodalomban különösen tragikus, mert „ha egy olyan irodalmi kánont nyomunk le a gyerekek torkán, ami nincs hozzáigazítva a személyes érdeklődésükhöz, generációs kultúrájukhoz, akkor nem sikerül belső tudássá tenni a tananyagot” – véli Arató László, a Magyartanárok Egylete elnöke. Szerinte az illúzió, hogy ha elő van írva egy csomó mű címe, az valódi, belsővé tett műveltséggé válik a tanulók fejében. Kellenek persze olyan művek, amik reprezentálnak valamilyen közös műveltséget, közös nyelvet, de sokkal kevesebb, mint ami a NAT-ban megjelenik. A mennyiség növelésével nem lehet a közös nevezőt megerősíteni – szögezi le Arató.


Mese, mese, iskola
Igaz, az olvasás szeretete, igénye nem elsősorban az iskolán múlik. Ahogy Nagy Attila összefoglalta: „a mesehallgató gyerekből lesz olvasó gyerek”. Alapvetően tehát nem az iskolában tanulunk meg olvasni, hanem otthon. Azok a gyerekek, akik olyan közegből jönnek, ahol a mondókák, versek, énekek, történetek mindennapos élmény szintjén megvannak, sokkal jobban fognak tudni olvasni. Fontos, hogy beszélgessenek vele, kérdéseire válaszokat kapjon, mert egyfelől ezeket megtanulja, fejlődik a szókincse, másfelől azt is megérti, milyen fontos a pontos önkifejezés. A gyerek kulturális tőkét hoz a családból: milyen nyelvezettel beszélnek, miről beszélnek otthon, mennek-e könyvtárba, van-e otthon könyv stb. Az iskolázott, olvasó szülők gyermekei ezért érnek el jobb eredményeket. Ezzel kapcsolatban aggasztó folyamat, hogy nő a könyvet nem birtokló családok aránya. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szintén azt emeli ki, hogy mesélni kell a gyereknek. „Ha a gyerek mesét hall (nem lát, az egész más), akkor megtanul intenzíven belső képeket készíteni a hallott meséhez. Akinek vannak ilyen belső képei, az élvezettel fog tudni később regényt olvasni.” Vekerdy szerint a felolvasást ne hagyjuk abba, 7–9 éves korában is meséljünk a gyereknek, akkor persze már regényt olvassunk. „Nem igaz, amit a nagyszülők gondoltak, hogy nem fog a gyerek olvasni, ha egyfolytában felolvasnak neki. Pont fordítva: ez a dolog továbbviszi-vezérli a saját olvasás felé.”


ID-10096828Természetesen az iskolának is nagy szerepe van, hiszen ott kell elsajátítani az olvasási készséget. Ez azonban sok helyen elmarad. Vekerdy emlékeztet arra, hogy még mindig dívik az az abnormális ötlet, hogy az elsős gyerek karácsonyra (vagy legkésőbb első végére) írjon, olvasson. „Ez egy marhaság. Van gyerek, aki úgy jön az iskolába, hogy ír-olvas, mert mondjuk volt három nővére és tanító nénit játszottak; és van gyerek, aki harmadikra fog tudni stabilan olvasni és írni. Miért baj az?” Sőt az olvasástanítást nem kellene abbahagyni 4. osztályban. Felsőben a szaktárgyak oktatása során is meg lehetne állni, ha valaki elakad az értő olvasásban. Sokkal jobbak azokban az iskolákban a PISA-eredmények, ahol az egész tantestület felelősséget érez a diákok nyelvi kompetenciái iránt.


Vekerdy szerint egyáltalán nem azzal kellene kezdeni, hogy „ez itt az a betű, ez a b”. A tanító néninek izgalmas-érdekes dolgokat kellene felolvasnia – amit, ha a gyerek kéri, és van elég példány, hazavihet és otthon is izgatottan nézheti. „Egy soha nem olvasott gyerek jut eszembe, akivel tízéves korában találkoztam, és akinek Rejtőt kezdtem el felolvasni a terápiás órán. Elkérte a Rejtő Jenőt, izgatottan hazavitte és úgyszólván felfalta. De gondoljunk csak arra, hogy amikor az egész világ panaszkodik, hogy a gyerekek már nem olvasnak, a Harry Pottert tízmilliószám kapkodták el a gyerekek, nagyon sok nyelven. Igenis vannak könyvek, amik »beszippantják« őket. Csak ezek persze nem a kötelező olvasmányok közül kerülnek ki. Az egy további ostobaság.”


Vekerdy emlékeztet a második McKinsey-jelentésre, amely a 25 legjobb iskolarendszert vizsgálta a világon. Kiderül, hogy ezekben a tanári pálya magas presztízsű, ahol a legjobb 5 százalék megy tanárnak, nem a legalsó egyharmad, a tanári kezdő fizetés megegyezik a versenyszféra kezdő fizetésével. A jelentés fontos mondata, hogy „a közoktatásban minden hasznos, ami lehetséges” – tehát ami szabad, ami meg van engedve – „és minden káros és roncsoló, ami kötelező”. Tehát mivel autonóm tanári személyiségek autonóm gyermeki személyiségeket kellene hogy kibontakoztassanak: a kötelezőség pusztító, a lehetőség megadása nagyszerű.


Azt kell elérnie az iskolának, hogy megszerettesse az olvasást, s ezáltal „élvező olvasóvá” váljon a gyerek, akinek nem probléma maga az olvasás technikája. Ne kelljen töprengenie, hogy milyen betűt lát (még ha jó megfejtést ad is). Aki tud olvasni, az nem tudja, hogy milyen betűt olvasott el. Nagy Attila pedig úgy fogalmazott, hogy a sikeres olvasástanulásnál nemcsak a pedagógiai jó szándék fontos, hanem a szabadság is. Legyen idő, amikor a gyerek szabadon kérdezhet, formálhassa a gyerek érdeklődése a menetet, mondhassa, hogy olvasott valami érdekeset (még ha az nincs is rögzítve a tantervben), esetleg olvasson is fel belőle a többieknek.


Mindezt a folyamatot erősen gátolja, ha a tankönyv és a tantervek által diktált olvasmányok kizárólagossá válnak az oktatási folyamatban. Érdemes lenne meghallgatni a könyvtárosok, könyvesboltosok tapasztalatait, hogy milyen köteteket vesznek kézbe a gyerekek örömmel, kényszer nélkül.


Hiszen azok a gyerekek már „élvező olvasók”.


Egy budapesti általános iskola leendő 5. osztályosainak javasolt nyári olvasmányok:

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Carlo Collodi: Pinokkió kalandjai
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi történetei, Juharfalvi Emil történetei
Thorbjöm Egner: A három jószívű rabló, Róka Miska megjavul
Karl May: Winnetou
Tolkien: A Babó
Eric Knight: Lassie hazatér
Erich Kästner: A két Lotti
Travers: A csudálatos Mary történetek
Arthur Ransome: Fecskék és fruskák
Fekete István: Kittenberger Kálmán élete, Kele, Lutra, Tüskevár, Téli berek, Bogáncs, Hu
Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami, Kire ütött ez a gyerek, A hét bőr
Darvasi László: Trapiti
Szabó Magda: Bárány Boldizsár, Tündér Lala
Békés Pál: Félőlény, A kétbalkezes varázsló, Doktor Minorka Vidor..., A bogárnak mindegy
Mándy Iván: Csutak színre lép, Csutak és a szürke ló
Boldizsár Ildikó: A vakond meséje, Amália álmai, A Fekete Világkerülő ember meséi
Különböző népek mondái, mítoszai, bibliai történetek



Link küldés
.
Cikk nyomtatás