Alapértelmezett színséma Nagykontrasztú színséma


KERESÉS





















Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Link küldés
.
Cikk nyomtatás

Copyright © 2003-2013. Commitment Zrt.

Link küldés
.
Cikk nyomtatás


Költségvetés 2010 – „Nem tárgyalási alap”


Nem tekinthető tárgyalási alapnak sem – így reagáltak az önkormányzati szövetségek a kormány által beterjesztett költségvetési javaslatra az egyeztetések első napján, és felálltak az asztaltól. A szokatlanul egységes fellépés a büdzsé önkormányzatokat érintő számainak ismeretében nem meglepő. A közintézmények döntő többségét fenntartó helyhatóságok jövőre 120 milliárd forinttal gazdálkodhatnának kevesebből a Bajnai-kormány előterjesztése alapján, mint 2009-ben. A forráskivonás legsúlyosabban – mintegy 60 milliárd forint erejéig – a közoktatási intézményeket sújtja majd. Kevesebb jut a bölcsődéseknek, az óvodásoknak, az iskolásoknak és a pedagógusoknak egyaránt.

 

Az alaptámogatások reálértéke 10-12 százalékkal csökken

A költségvetés, felrúgva a korábbi szabályt, tanév közben alakítja át a finanszírozást, hiszen az alapnormatívák és más támogatások csökkentésére már 2010. január 1-jétől sor kerülne. Az indoklás szerint erre „azért van mód”, mert csökken a béreket terhelő társadalombiztosítási járulék mértéke, és megszűnik az egészségügyi hozzájárulás. Nagyvonalúan hallgat azonban a kormány arról, hogy az általános forgalmi adó mértéke viszont emelkedik. S mivel egy óvoda, iskola kiadásai nem pusztán bérköltségből állnak, sőt sok helyen a normatív támogatás már az illetmények kifizetésére sem elegendő, a járulékcsökkentés és az áfaemelés hatásai nagyjából kiegyenlítik egymást. Ez azt jelenti, hogy erre hivatkozva nem lehetne – a fűnyíró-elv alkalmazásával – 7-8%-kal csökkenteni a támogatásokat.


Hogy a kormányzati érvelés mennyire nem állja meg a helyét, azt jól jelzi az a beismerésként is értelmezhető intézkedési javaslat, amely több területen feloldaná, felfüggesztené a fenntartók feladatellátási kötelezettségét, így többek között növekedhetne a maximális csoport-, osztálylétszám is.


A 40 milliárd forinthoz közelítő megszorításhoz járul további mintegy 20-22 milliárd forint elvonás, ami az „új” finanszírozási rendszer bevezetéséből adódik. Összességében a forráskivonás kapcsán azt lehet mondani, hogy az egy-egy osztályba járó gyerekek közül kettőnek, háromnak a tanulmányait egyáltalán nem finanszírozza 2010-ben az állam.


A támogatáscsökkenés valamennyi oktatási szintet érinti, s a költségvetés eltér a korábbi gyakorlattól is, hiszen 2010 vonatkozásában nem tanévre határozza meg a támogatásokat. Ez azt jelenti, hogy már január 1-jétől érvényesül a forráskivonás, azaz a fenntartóknak és az intézményeknek a már futó tanév közben kell újragondolniuk feladataikat.

 

Közoktatási kiegészítő hozzájárulások változása (Ft/fő)

Jogcím

2008/2009

2009/2010

Iskolai gyakorlati oktatás (szakmai gyakorlati képzés)

Szakiskola és szakközépiskola 9–10. évfolyamán

38 000

35 000

Szakképzési évfolyamokon

106 000

98 000

Gyógypedagógiai (konduktív pedagógiai) nevelés

239 000

224 000

Korai fejlesztés, gondozás

239 000

230 000

Fejlesztő felkészítés

322 000

305 000

Nem magyar nyelven folyó nevelés és oktatás, és roma kisebbségi oktatás

43 000

40 000

Nemzetiségi nyelvű, két tanítási nyelvű oktatás, nyelvi előkészítő oktatás

68 000

64 000

Pedagógiai programok támogatása

228 000

210 000

Középiskolába, szakiskolába bejáró tanulók támogatása

18 000

15 300

Intézményi társulás óvodájába, általános iskolájába bejáró tanulók támogatása

42 800

36 380

Óvodában, iskolában, kollégiumban szervezett kedvezményes étkeztetés

65 000

22 500

Tanulók ingyenes tankönyvellátása

10 000

10 000

Általános hozzájárulás tankönyvek vásárlásához

1 000

1 000

Kollégiumi, diákotthoni lakhatási feltételek megteremtése

177 000

165 000

 

Csökkenő feladatok, növekvő esélyegyenlőtlenség

A gyerekeket elsősorban a csökkenő, garantáltan finanszírozott idő és feladatok érintik. Könnyű belátni, hogy amennyiben csökken például a nem tanórai foglalkozások időkerete, az növeli majd az esélykülönbségeket, hiszen egyes önkormányzatok – amelyek erre képesek – továbbra is ellátják majd az adott feladatokat, míg másutt, a kedvezőtlenebb helyzetben lévő településeken erre nem jut majd pénz. Várhatóan tovább csökken majd az egyéni fejlesztés, a művészeti képzés, a szakkörök, a közösségi programok, a csoportbontások megszervezésének lehetősége, ráadásul esetleges, hogy melyik önkormányzat melyik feladatot hagyja majd el. Amely feladat pedig egyszer kikerül a finanszírozott körből, az jó ideig nem is kerül majd oda. Nyilván sokan lesznek, akik helyeslően bólogatnak az informatikai fejlesztések támogatásának megkurtítása láttán, nem árt azonban arra is gondolni, hogy ezzel is nő az esélyegyenlőtlenség kockázata. Akik ugyanis a korábbi pályázatokon sikeresen szerepeltek, már használhatják ezeket az eszközöket, míg a többi intézmény akár évekre elfelejtheti ilyen irányú fejlesztési elképzeléseit. Az viszont már-már komikus, ahogyan a komprehenzív iskolák kialakítására nyújtott támogatás egy év után kikerül a költségvetésből. A korábban is vitatott programra most azért nem jut támogatás, mert „a 2009. évi pályázatok alapján nem talált még a célnak megfelelni akaró, és egyébként támogatni kívánt – a 2009. évi – pályázati előirányzat »elköltéséhez« sem közeget”.


Súlyosabb problémát jelent ennél a kedvezményes étkeztetéshez nyújtott támogatás január 1-jétől, tehát tanév közben történő drasztikus csökkentése. Az idén még 65 000 Ft-os támogatás jövőre 22 500 Ft-ra csökkenne, ami lehetetlen helyzetbe hozza a fenntartókat, akiket jogszabály kötelez arra, hogy mely gyerekeknek kell térítésmentesen vagy kedvezményesen biztosítani az étkezést. A csökkenés nyilvánvaló hatása ennek a szolgáltatásnak, azaz a felszolgált ételek minőségének jelentős romlása, ami azért nagy baj, mert ezek a gyerekek nagyon sok esetben az óvodában, az iskolában jutnak kielégítő színvonalú ételhez.

 

Egyes szakmai feladatok támogatási összegének változása (Ft)

Jogcím

2009

2010

Minőségbiztosítás, mérési, értékelési feladatok

600 000

0

Teljesítménymotivációs alap

1 100 000

0

Szakmai informatikai fejlesztések támogatása

5 000 000

1 000 000

Komprehenzív iskolaszervezés támogatása

271 000

0

Érettségi vizsgák lebonyolításának támogatása

1 000 000

288 000

Szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása

570 000

192 000

Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatások

3 800 000

3 650 000

Alapfokú művészetoktatás támogatása

860 000

460 000

Integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dolgozó pedagógusok támogatása

3 720 000

3 420 000

Az SNI gyermekekkel foglalkozó pedagógusok támogatása

950 000

880 000

Az osztályfőnöki feladatot ellátók támogatása

2 545 000

2 340 000

Az iskolai gyakorlati oktatás a szakközépiskola 11–12. évfolyamán

50 000

48 000

Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása (pedagógusonként)

11 700

0

Pedagógiai szakszolgálat (közalkalmazottanként)

970 000

900 000

Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása (tanulónként)

430

0

 

Pedagógusok – romló élet- és munkakörülmények

Nem változnak a közalkalmazotti bértábla illetményösszegei, ami önmagában is a fizetések reálértékének 4-5%-os csökkenését eredményezné. Ezt ugyan nagy valószínűséggel ellensúlyozhatja a személyi jövedelemadó változása, ám a többi juttatás csorbítása már negatív mérleget eredményez mind nominális, mind a reálérték tekintetében. Kevesebb jut majd az Új Tudás Program keretében nagy garral beharangozott, de csak töredékesen elindított programokra, így az osztályfőnöki feladatok elismerésére, a sajátos nevelési igényű tanulókkal foglalkozók, valamint az integrációs programban részt vevő intézmények pedagógusainak támogatására. Teljes egészében megszűnik a teljesítménymotivációs alap, és nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy 2010 az az év, amikor már egyáltalán nem jár a 13. havi illetmény a közalkalmazottaknak, köztük a közoktatásban foglalkoztatottaknak sem.


Nem jobb a helyzet a foglalkoztatási biztonság tekintetében sem, hiszen az ellátandó feladatok kényszerű csökkentése miatt újabb létszámelbocsátásokkal is számolni kell. Jól jelzi ezt a cinikusan csak „bérpolitikai intézkedések támogatása” címre keresztelt, 22,8 milliárd forintot tartalmazó költségvetési sor, ami valójában a leépítések költségeinek (felmentési idő, végkielégítés) fedezetéül szolgál.

Romlik az óvodákban, iskolákban zajló munka szakmai háttere is. A pedagógusonkénti 14 000 Ft összegű szakkönyvvásárlási támogatás 4000 Ft-ra csökken, teljes egészében eltűnik ugyanakkor a pedagógus-szakvizsgára és a továbbképzésekre fordítható összeg. A pedagógiai szakszolgálatok működésére is 8%-kal kevesebb összeg jut majd, és megszűnik a mérési, értékelési feladatok támogatása is, azaz kompetenciamérés csak ott és akkor lesz jövőre, ahol azt az önkormányzat finanszírozni tudja. Több mint 70%-kal, 1 milliárd forintról 288 millió forintra csökken az érettségi vizsga megszervezésével összefüggő intézményi feladatok elvégzésére jutó forrás, s hasonló a helyzet a szakmai vizsgák lebonyolítása esetében is, amire az idei 570 millió forinttal szemben csupán 192 millió forintot tervez a kormány.


Ezek a feladatok a kormány indoklása szerint „az Alkotmányos kötelezettségeken túlnyúló pluszszolgáltatások”, ahol indokolt a válságkezelés miatti takarékoskodás. Azt, hogy ez a megállapítás teljes szakmai tudatlanságról, az Alkotmány nem ismeretéből fakad, nyilván nem kell kommentálni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a tanuláshoz való jog magában foglalja többek között azt is, hogy az oktatást nem akárkik, hanem jól képzett, felkészült pedagógusok végzik, hogy a kötelező vizsgák lebonyolításának biztonsága és színvonala elsődleges érdek, hogy az oktatási rendszerben zajló folyamatok értékelése alkotmányos alapérdek, hiszen csak így biztosítható az esélyegyenlőség. Az Alkotmány ugyanis nem azt mondja ki, hogy az egyes intézményekben gyökeresen eltérő feltételek mellett, nagyon eltérő színvonalú oktatás jár mindenkinek, hanem azt, hogy a tanuláshoz mindenkinek joga van, s hogy ennek során érvényesülnie kell az esélyegyenlőségnek. Az pedig, hogy az oktatási tárca szó nélkül veszi tudomásul, hogy ezeknek a szakmai feladatoknak a megszüntetése (a kormány szóhasználatával időleges felfüggesztése) egy tollvonással megtehető, mindent elárul működőképességéről, érdekérvényesítési lehetőségéről és szakmai állapotáról.


(célia)


Bölcsőde, óvoda – férőhelybővítés helyett csoportlétszám-növelés

Hosszú évek olykor elutasító, máskor tartózkodó álláspontja után fogadta meg a kormány azt a korábbi javaslatot, mely szerint támogatni kell a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek minél korábbi óvodáztatását. Az ilyen gyerekek minőségileg garantált szakmai fejlesztésének korai, lehetőség szerint már hároméves korban való elkezdése ugyanis reális esélyt ad arra, hogy az iskolaköteles kor eléréséig hátrányaik jelentős részét sikerül ledolgozniuk. A megvalósítás azonban – úgy tűnik – rossz úton halad.


Egyfelől jó, hogy jogszabály rögzíti, az ilyen gyerekeket az óvodai felvételkor előnyben kell részesíteni, az érintett családok pedig anyagi támogatást is kapnak, ha beíratják gyermeküket. Másfelől azonban nem nőttek érdemben az amúgy is szűkős kapacitások (ami azzal járt, hogy nem több gyerek, hanem egyszerűen mások járhatnak óvodába), és a kormányzat elfogadhatónak tartja, sőt anyagilag is preferálja a jobbára csak a szakemberek, pedagógusok által végzett szakmai fejlesztést felvállalni képtelen családi napköziket, gyermekfelügyeletet.


Mindezt azért, mert így olcsóbb. Egy-egy óvodai férőhely létrehozása (megfelelő épületben való elhelyezés, bútorok, játékok, udvar stb.) 1-1,5 millió forint körül alakul, s ehhez járul még a szakképzett óvodapedagógusok bére, illetve a fenntartás költségei, melyeket az elmúlt években folyamatosan csökkenő összegű állami normatíva csak részben fedez. A családi napközi támogatása ezzel szemben lényegesen kisebb, szakértők szerint azonban a spórolással éppen a gyereket öntik ki a vízzel, hiszen így éppen a kívánt szakmai cél, a felzárkóztatás, az egyéni fejlesztés, az esélyteremtés nem tud megvalósulni. Az olcsóbb, gyengébb minőségű ellátás irányába mozdul el a rendszer – hívják fel sokan a figyelmet –, ez pedig nem csökkenteni, hanem növelni fogja az esélykülönbségeket.


A jogszabályi változás persze fellendítette a keresletet. Becslések szerint a korábban hiányzó mintegy tízezer új óvodai férőhely helyett ma már kétszer ennyire lenne szükség csak ahhoz, hogy ennek az intézkedésnek képesek legyenek megfelelni a fenntartók. (Jól példázza ezt az egyik fővárosi kerület esete, ahol hatalmas erőfeszítéssel, több százzal növelték az óvodai kapacitást, ám a helyhiány miatt elutasítottak száma így is változatlan maradt.)


A gond azonban ennél is nagyobb, hiszen a helyhiányt jelentősen, akár hatvan-nyolcvanezresre is képes lesz feltornázni majd néhány további intézkedés, figyelmeztetnek szakértők. Ezen jogszabályi változtatások egyike szerint jövőre már azoknak a hároméves kort betöltött gyerekeknek az óvodáztatását is biztosítaniuk kell majd a fenntartóknak, akik ugyan nem hátrányos helyzetűek, de szüleik igénylik az ellátást. S vélhetően sokan lesznek, akik élnének majd ezzel a lehetőséggel, mert attól tartanak, lemaradnak a meglévő helyekről, s akkor csak egy évvel az iskolakezdés előtt juthat be gyermekük az óvodába, s emiatt hátrányt szenvednek a későbbiekben.


Ráadásként a kormány az idei évtől engedélyezte az egységes óvoda-bölcsőde intézményének elindítását is. Az intézkedés hátterében – legalábbis a kormányzati kommunikáció szerint – az áll, hogy a 10 000 fő alatti településeken, ahol a bölcsődei ellátás biztosítására nem kötelezett a fenntartó, segítsék a szülők visszatérését a munkaerőpiacra. Férőhelybővítésre azonban itt sincs, sőt leginkább itt nincs forrás. Ráadásul, ha bölcsődéseket is felvesznek egy csoportba, akkor a felvehetők száma is csökken (egy-egy csoportba maximum 5 bölcsődést lehet felvenni, akik két gyereknek számítanak, így a korábbi 25 helyett csak 20 gyerek nyerhet felvételt).


A program szakmai és infrastrukturális háttere is bizonytalan. Ahol például nem vegyes életkorúak az óvodai csoportok, s a kisebb településeken ez gyakori, ott akár 5-6 év is lehet a korkülönbség a gyerekek között. Ez ebben az életkorban szakmailag nagyon nehezen kezelhető, hiszen adott esetben beszélni is csak kicsit tudó, még nem szobatiszta és iskolába készülő gyerekekkel kellene egyidejűleg foglalkozniuk a pedagógusoknak, miközben ehhez a tárgyi feltételek sincsenek meg.


A kormány által kitalált megoldás egyedül ott megvalósítható, és ott jelenthet segítséget, ahol az óvodai csoportok létszáma alacsony, kihasználatlan kapacitás van, ezeken a településeken azonban amúgy is alacsony a gyerekszám. A hátrányos helyzetű térségekben vagy a nagyvárosok agglomerációjában, ahol a legnagyobb a helyhiány, ennek a lehetőségnek a felvillantása nem több politikai blöffnél, ami tovább élezi az így is meglévő feszültséget és újabb indulatokat szül.


A helyzetet súlyosbítja a gyes idejének lerövidítése, ami azt eredményezné, hogy rövid időn belül egyévnyi potenciális bölcsődei férőhelyet igénylő jelenhet meg a rendszerben. Tekintettel arra, hogy az éves születésszám 90-100 ezer között mozog, ha csupán minden második gyereket szeretnének szülei valamelyik intézménybe felvetetni, az újabb 45-50 ezer férőhely kialakítását tenné szükségessé. (A gyes megkurtítása, mint az elhelyezkedésre ösztönző eszköz ráadásul értelmetlen azokon a kistelepüléseken, ahol ma sincs sem elegendő munkahely, sem bölcsődei kapacitás. Ezeken a helyeken csupán annyi történik majd, hogy a szülő továbbra is otthon marad majd gyermekével, viszont a gyes összegét nem kapja meg az államtól.)


A kormány által javasolt megoldás más pontjai sem nevezhetők elegánsnak vagy éppen őszintének. Miközben ugyanis a feladatot a fenntartókra hárítja – annak minden finanszírozási, szakmai és politikai vonatkozásával – ő maga spórol a konstrukción, ha mélyen hallgat is róla. Árulkodó, hogy míg a hagyományos bölcsőde normatívája 2009-ben gyerekenként 540 150 Ft, addig a közös óvoda-bölcsődébe járók után csak 389 700 Ft vagy 468 700 Ft támogatást biztosít a költségvetés, attól függően, hogy nyolc óránál kevesebb vagy hosszabb idejű ellátást nyújt az intézmény. Tekintettel a gyerekek életkorára, nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a rövidebb idejű ellátás s az ehhez kapcsolódó alacsonyabb összegű támogatás lesz az általános, azaz az állam gyerekenként több mint 150 000 Ft-ot, a normál bölcsődei normatíva közel 30%-át spórolja meg.


Ráadásként a benyújtott költségvetési javaslat szerint jövőre mind a bölcsődei, mind az óvodai támogatás csökken majd, ami a fenntartók terheit tovább növeli. Persze a legjobban akkor jár az állam, ha széles körben sikerül elterjesztenie a családi napközit és gyermekfelügyeletet, mert akkor még tovább csökkentheti kiadásait, különösen akkor, ha azok nyitvatartási ideje nem éri el a heti 20 órát. Ráadásul az idejáró gyerekek után még az ingyenes étkezés támogatására szolgáló normatíva sem igényelhető. A költségvetés érdeke lehet az akár negyedébe kerülő megoldás, az olcsó és szakszerűtlen szolgáltatásnak azonban most a gyerekek, később az egész gazdaság és a társadalom szenvedi el majd káros következményeit.

 

Bölcsődei, óvodai támogatás 2009–2010 (Ft/gyerek/év)

Ellátás módja

2009

2010 (terv)

Bölcsődei ellátás bölcsődében

540 150

494 100

Bölcsődei ellátás közös óvoda-bölcsődében*

389 700

360 400

Óvodai ellátás (maximum napi 8 óra)

194 800

180 200

Óvodai ellátás (napi 8 órát meghaladja)

234 800

217 200

Családi napközi és gyermekfelügyelet

246 100

268 200

Családi napközi és gyermekfelügyelet (heti 20 óránál rövidebb idő)

123 050

134 100

Bölcsődei, óvodai ingyenes étkeztetés**

65 000

22 500

* amennyiben a napi ellátás meghaladja a 8 órát 468 700 Ft (2009), illetve 434 400 Ft (2010)

** Családi napközi és gyermekfelügyelet esetén nem igényelhető.

(c)


Nem könnyű örökség…


A pénzen kívül az idő hiányzik a leginkább


– A benyújtott költségvetésről sokan azt tartják, módosításokkal sem javítható, mert eleve a szemléletével, filozófiájával van súlyos probléma. Ez azt jelenti, hogy hagyni kell az egészet, és majd a választások után lesz új költségvetés?

– Nem, semmiképpen nem szabad ezt tenni, a lehetséges korrekciókat meg kell tenni. Már csak azért is, mert a tervezet szerint már januártól, azaz tanév közben módosulnának bizonyos finanszírozási elemek, s ami még ennél is nagyobb baj, feladatok tűnnek el, úgymond felfüggesztik őket. Ezt már ismerjük, tudjuk, mi a sorsuk az ideiglenesen bezárt iskoláknak vagy az ideiglenesen zárolt forrásoknak.


– Ön a tanév kezdésekor több szakmai elképzelést ismertetett, kezdve a pedagóguspolitika újragondolásától az egész napos iskolán át egy új finanszírozási modell kialakításáig. A költségvetési tervezet ismeretében van esély ezek megvalósítására? Egyik sem tűnik pénz nélkül megoldhatónak.

– Valóban, azt csak a mostani kormány gondolja, hogy pénz és munka nélkül, pusztán adminisztratív intézkedésekkel, a jogszabályok módosítgatásával előrébb lehet jutni. S kétségtelen, a 2010-re tervezett költségvetés nem ad okot derűlátásra. Az évek óta tartó forráskivonás miatt oda jutottunk, hogy például egy első osztályos tanulóra jutó költségvetési támogatás ma nominálisan is kevesebb, mint volt 2002-ben, reálértékét tekintve pedig a fele annak. Ha úgy tetszik, a kormány ma a hét évvel ezelőtti helyzethez képest csak minden második gyerek oktatását támogatja. Ez nem könnyű örökség, s van esély arra, hogy megfeszített, tudatos munkával is csak a korábbi szintre lehet visszahozni a közoktatás helyzetét. Éppen ezért van szükség arra, hogy tudjuk, mit akarunk, s a rendelkezésre álló pénzt nagyon átgondoltan, az oktatás minőségének és a nevelés lehetőségének biztosítására, emelésére fordítsuk.


– Az egyik ilyen terület a pedagógusok kérdése…

– Az egyik kulcskérdés valóban a pedagógusok helyzete. Az elmúlt évek kutatásai azt a régi tételt igazolták, hogy jó pedagógusok nélkül nincs jó oktatás. Lehet tanterveket, tankönyveket írni, számítógépekkel vagy digitális táblákkal felszerelni az iskolákat, de amilyenek a tanárok, olyan lesz a minőség. A legfontosabb tehát az, hogy vonzóvá tegyük a pályát, hogy a felsőoktatásba való jelentkezéskor a legtehetségesebbek válasszák ezt a szakmát. Ma ez nincs mindig így, amit jól jelez az is, hogy a pedagógusoknak csupán 12 százaléka 30 év alatti, 30 százalékuk ugyanakkor elmúlt ötvenéves. A szakma nem nyújt sem megélhetést, sem méltóságot, sem szakmai karriert.


– Lehet ezen változtatni pusztán a fizetések emelésével?

– Nem, ezt jól jelzi a 2002-ben adott, úgynevezett 50%-os béremelés…


– Miért „úgynevezett”?

– Mert valójában nem volt ekkora a mértéke, másrészt a költségeit az állam csak néhány hónapig állta. Ennek lett a következménye a több ezer bezárt, összevont iskola, óvoda. Ráadásul a béremelés hatására szemernyit sem javult az oktatás minősége, nem lett jobb az intézményekben zajló munka. Vagyis nem elég pusztán a pénz, olyan rendszert kell kialakítani, ami elismeri a minőséget, elismeri, ha valaki többet vállal, s ösztönöz erre.


– Mit kellett volna másként csinálni?

– Nem lett volna szabad folytatni az egyenlősdit. Készen állt, a szakmával egyeztetett módon, egy életpályaprogram, amelynek nagy volt a támogatottsága. Be kellett volna vezetni. Ezt egyébként a mostani kormányzat oktatáspolitikusai is belátták már, nem véletlen, hogy az akkor kidolgozott modell egyes elemei, mint például a pályakezdők támogatása, fel-feltűnnek időnként a tervek között vagy éppen meg is valósulnak, mint az osztályfőnökök vagy a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozók kiegészítő juttatásai. A gond az, hogy így apránként s ilyen kevés pénzből nem lehet előrelépni. Az egész rendszert kell újraszervezni és finanszírozni.


– Melyek lennének a további elemei ennek az új rendszernek?

– Úgy tudom, az Új Katedra egyik korábbi számában is olvasható volt egy rövid tanulmány, amit több korábbi minisztériumi munkatársam, oktatási szakemberek készítettek. Ez egyfajta újragondolása a 2000–2001-ben kidolgozott életpályarendszernek. A legfontosabb: ha meg akarjuk jeleníteni a jövedelmekben, az elismertségben azt, hogy valaki jobban, többet dolgozik, akkor tudnunk kell, kik ezek, méghozzá objektív, s az érintettek által elfogadott módon. Ehhez egy minősítési rendszer kialakítására van szükség. A minősítésen időről időre mindenkinek át kell esni, ez a feltétele annak, hogy a bérezésben elmozduljon, s ez teszi lehetővé azt is, hogy újabb szakmai feladatokat (osztályfőnök, vizsgáztató tanár, vezető, mentor stb.) vállalhasson, ami a szakmai hierarchiában is előrelépést jelent, és értelemszerűen megint csak növeli jövedelmét.


– És akik nem felelnek meg a minősítésen?

– Nekik lehetőséget kell adni az újrázásra, és segíteni is kell őket ebben. Éppen ezért a minősítést össze kell kapcsolni nemcsak a jövedelmekkel, de a továbbképzéssel is. A minősítésnek lehet az is a következménye, hogy valamilyen képzést kell elvégeznie az érintett pedagógusnak. A lényeg, hogy legyen különbségtétel: nem egyszeri megjelenés az igazságosztó pallos előtt, hanem folyamatos kontroll, hatévente.


– A pénzen kívül mi az, ami a leginkább hiányzik ma az iskolákból?

– Lehet, hogy meglepő, amit mondok: az idő. Ha megkérdezzük a természettudományos tárgyak oktatóit vagy a művészeti tárgyakat tanítókat, azt mondják, több ilyen óra kellene. A szülők örülnének, ha több lenne a nyelvóra vagy éppen a sportra, testnevelésre fordítható idő. De ugyanígy sorban áll időért az egészségnevelés, az énekkar, a kirándulás, vagyis mindaz, ami egy iskolában nevelési színtérnek tekinthető. A mostani helyzeten úgy lehetne változtatni, ha többletidőt adnánk az iskoláknak, s azt finanszíroznánk is. A hátrányos helyzetű gyerekeket oktatóknak, különösen az alsó tagozaton az egész napos iskola jelenthet megoldást. Nem lenne kötelező a bevezetés, de anyagilag ösztönöznénk arra a fenntartókat, hogy gondolják végig intézményeik oktatási-nevelési programját, és adott esetben bővítsék azt ezekkel a területekkel. Másutt vagy éppen a felső tagozat esetében is indokolt a nevelési színterek finanszírozása, a szakkörök, a művészeti képzés, a testnevelés támogatása.


– Az együtt töltött több idő más területeken is hozhat eredményt?

– Igen, s ez pedig a közösségépítés. Úgy gondolom, az iskolának ez lenne az egyik legfontosabb feladata, mégis, döntően finanszírozási problémák miatt, sok helyen teljesen elsorvadt. Tehetünk ezzel az ellen is, hogy a tehetséges fiatalok elmenjenek Magyarországról, az idetartozás érzése, a hazaszeretet ugyanis nem elsősorban a magyarórán, Petőfi vagy Ady verseinek hallatán születik meg. A hazaszeretet ott kezdődik, hogy szeretem az osztálytársaimat, szeretem a barátaimat, a családomat, a városomat, ahol élek.

(fl)



Link küldés
.
Cikk nyomtatás